Feladatot kaptam, nem kicsit. Nevezhetném éppen ingyenmunkára való beugratásnak is, de elvégre nyár van, békeidőszak, nem dohogom túl. A Magyar Televízió Kulturális Főszerkesztősége felkér, nyilván több magyar írószövetség ezernyi legális tagjával egyetemben, hogy a Mikszáth előtt tisztelgő 2010-es év alkalmából nevezzek meg 100, azaz száz darab honi szerzésű novellát. Az MTV nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy a magyar novella éve projekt alatt kulturális műsorfolyamot indít, s a beérkezett szubjektív javaslatok alapján egy közös (objektív?) listát állít, mely egyben a program gerincét alkotja majd. Nem akarok igazán belegondolni, keserűen legalábbis semmiképp, hogy e relatíve ígéretesnek induló kezdeményezés az egyéni illetve gazdasági érdekek, valamint a kulturális ítélőerő milyen zátonyain fog jövőre pozdorjává törni, adjunk inkább egy esélyt az ötletnek, legyen sikerült vállalkozás a novella éve. A kezdeményezés atyjai azonban nem játszanak kispályán: száz szerzőt kérnek, száz novellát, szerencsére nem erősorrendben, és egy másik listát a tíz legjelentősebb íróval, egy igazi magyar novellista-toptent. Ez utóbbi kevésbé megterhelő, aki az irodalomban egy kicsit is járatos, fél óra alatt összeszed tíz darab (tehát kb. 750 kilónyi), a saját mércéjével jónak ítélt szerzőt. De emberek, száz címet felsorolni a hazai termésből, az irgalmatlan megbízatás. Nekem feltétlenül. És tudom, hogy a beküldött listák nem lesznek, nem lehetnek teljesen őszinték és valósak. Vajon hogy működik a szelekció? Fellapozok néhány könyvet kedvenceimtől. Ez jó, hú, ez meg még jobb, emlékszem, ezt egy téli éjjelen olvastam először, nyugtalan kamaszként, reveláció volt, lázas ébredés, könnyekig hatott. Vagy itt egy másik, ettől meg azonnal szerelmes lettem, és északra akartam utazni, hogy lehűtsem magam. Már írom is a listát, kezemben izgatottan ugrál a toll. Beszámozom a papírt, egytől százig. A klasszikusokkal kezdem, az érzelmek és a tisztelet módszerével dolgozom. Az utolsó harminchét novellát már kortársaktól választom ki, ebből mondjuk csak nyolc lesz még ma is élő író. Talán nem sértődnek meg. Órák telnek el, napok telnek el, sétálok a városban, és azon kapom magam, hogy folyton a listán jár az eszem. Már úgy intézem dolgaimat, hogy útba ejtsek egy könyvesboltot vagy könyvtárat. Bámulom a kirakatokat, neveket keresek, neveket akarok hallani. Hazaérek, feljegyzek még pár művet. Közben agyam viszketni kezd, rémlik egy jó kis novella (voltaképpen elbeszélés, de hagyjuk), és nem emlékszem a szerzőre. Ilyen nincs. Kutatok a neten, de szinopszis alapú keresőmotort még nem találtak fel. Feladom, végtére is mit számít ez az egy, mikor még vagy hatvankettő novella hiányzik. Az már az őrület határát súrolja, hogy megengedem magamnak, hogy a listáról valamit kihúzzak! Micsoda luxus, micsoda pazarlás! Tudom, lehetnék szisztematikusabb, lehetnék műveltebb. Alkalmazhatnék matematikai módszert. Az ABC sorrendbe állított hall of fame-ből összetarhálok huszonöt szerzőt, veszek mindtől négy darab novellát. Érzelmeket, esztétikát nem viszek bele a dologba, a matematika az egyszerűségre törekszik. Toleráns vagyok, mindenkinek négy lehetősége van, négy dobása. Négy képviselőt küldhet minden szerencsétlen szerző a közös listába. Jár az agyam, kifacsarom magam, és a lista, láss csodát: elkészül. A tíz darabos szerzői lista ehhez képest már jutalomjáték. Ezt a tíz nevet kalapból (műanyag ételtartó dobozból) húzom ki, ennél elfogulatlanabb most nem jut eszembe.Kész vagyok, megvagyok. Küldöm. Küldöm abban a reményben, hogy a sok kicsi listákat feldolgozóknak legalább ennyi fejtörést okoz majd A LISTA megalkotása, és nem fektetnek bele kevesebb energiát, mint én. Jövőre kiderül. Most megnyugszom, előveszek egy REGÉNYT, és titokban már azon töröm a fejem, vajon képes lennék-e felsorolni ötszázat ebből a remek műfajból, ingyen, puszta szórakozásból.
Mészáros Urbán Szabó Gábor (Muszga)
